Miért pont a Horizont?
Published: 2020. July 11. | Source: Koós Ferenc | Articles

Immár hatodik éve hogy a Koós Catfish Horizont botok (300 cm és 330 cm) a horgászboltok polcaira kerültek. Nem ismerem a pontos eladási számokat, de minden évben több száz darab kerül az új tulajdonosához. A környező országok mindegyikében forgalmazzák. A Horizont maximálisan beváltotta a hozzáfűzött elvárásokat. Ár érték arányban is a legjobb botok egyike. Az aktív használók népes táborától csak elvétve hallani kritikus megnyilvánulásokat, és ez nem véletlen.

A Koós Catfish botcsalád minden tagja közel harminc év rendkívül intenzív harcsahorgászat tapasztalatának és kb. nyolcszáz, köztük száznál is több kapitálisnak mondható ragadozó eredményes fárasztásának a hozadéka. Hozzá fűzném, hogy a legkülönbféle vizeken nagyrészt csónakból, párméterre horgászva űztem a harcsákat. Partról is csak nagyon ritkán vetettem a horgaimat tíz méter fölé, vagyis a fárasztásaim nagy része közelharcosnak minősíthető, mindez általában horgászbarátnak nem nevezhető környezetben.

Az első teszter

Csapatban horgászva

Ez a nem rövid időszak rendkívül hasznos volt, mert testközelből figyelhettem meg a harcsák életét, táplálkozását és a viselkedésüket vadászat közben. Ennek a ténynek, tapasztalatnak a botfejlesztésben is jelentősége van. 

Dunai 60+

A megfogott harcsáknál nálam mindig jóval több kérdést vetettek fel a nem akadt, a leakadt, vagy a fárasztás során elvesztett halak. A harcsázásra sajnos jellemző az üres bevágások, a lemaradások magas aránya ezt elkel fogadni, de ha túl gyakori a jelenség érdemes felülvizsgálni a felszerelésünket. 

Idei 70+

Kétezerben lecseréltem a monofil zsinórjaimat, nyúlásmentes fonottra, ami jelentősen növelte az eredményes fárasztásaim számát. A későbbiekben a gerincesebb botokra váltás hozott értékelhető javulást. Kiemelkedően jónak számít a tízből hét akadás, én már régóta tudom tartani a hét-nyolcas arányt. Hozzá teszem a fektetett botos horgászat miatt az értékelhető kapások száma is magasabb, de erről egy kicsit később. Ehhez az eredményhez a gerinces botok hosszának növelése is hozzájárult. 

Ugyan még csak kettő év telt el, hogy egy két kivételtől eltekintve kizárólag partról és társaságban horgászom és az idei a harmadik idényem. Úgy gondolom, hogy a társas horgászataim vagy a csapatban megfogott közel másfél tonna harcsa elegendő tapasztalatot adott, hogy objektíven, elfogultság mentesen értékelhessem a Horizont botot. A Horizonttal a csapatban fogott harcsáink mérete jellemzően vegyes, de az elért átlagsúlyunk magasabb a megszokottnál. 

Itt nőttem fel. A kedvenc horgászvizem.

Itt nőttem fel. A nem horgászbarát környezet.

Itt nőttem fel. A 90-es évek eleje.

Az első méretesebb halunk, ami már klasszikus csapatmunkának minősíthető egy október eleji dunai hatvanötös volt még tizennyolcban. A társam „Csoszi” a buffogásai alapján megmutatta a területet, én méteres pontossággal megkerestem a halat, és meghatároztam a csali felkínálás helyeit. „Csoszi” kb. hetvenméteres távolságból hét, nyolc perc alatt fogta meg a háromharmincas Horizonttal, negyvenhatos Koós zsinórral, partról. Ennek a halnak a fárasztása a mérete miatt a távolság ellenére közelharcosnak minősíthető. A határozott, kemény fárasztás szükséges volt a terep adottságai miatt. Alkalmas csónak híján csak kényszerűségből választottuk a partot, ugyanis a területen túl sok vándorkagylós uszadék fa hevert. Még az én ötvennyolcassal szerelt pecáimat is „karcsúnak” ítéltem meg erre a terepre. Ugyan a bot nem az én kezemben volt, de a „munkáját” így alaposabban figyelhettem meg. Azokban a percekben jutott eszembe először a gondolat, hogy a Horizont a „harcsahorgászok barátja” olyan szépen dolgozott. Végig feszesen tartotta a halat, utána nyúlt, amikor kellett, hatékonyan közvetítette a szükséges erőt és mégis „lágyabb” volt a fárasztás ahhoz képest, amihez én szoktam. Tizennyolc októbere csapat szempontból sok eseményt tartogatott még számunkra ugyanis a vége felé a kedvenc harcsafogó verseny helyszínünkre látogattunk az Ohati hármasra Hortobágyon. Ott tesztelhettem először a Horizontot nagy távolságból egy termetesebb harcsával. Kétszáztíz méter leküzdése a negyvenhatos hallal megterhelve, nyolc percet vett igénybe. Még mielőtt megjegyeznék, nem „tépem” a halat! Egyszerűen ennyire hatékony a Horizont, fárasztás közben. A speciális karakterisztikájának köszönhetően ennél a botnál nincs „üresjárat”. Egyetlen pumpával minimum kettő és fél méter nyerhető, normál bevontatás mellett is. A pumpa indításánál a spicc még a hal felé néz, miközben a botnyél a kezünkben közepes erőkifejtéssel eljut a függőlegesig, a gerinc ezután végzi a dolgát és utána húzza az egész bottestet, eközben kompenzálja a halunk kirohanásit is. Az érzések nem teljesen tényszerűek, de a Horizonttal nagyon élvezetes a fárasztás. Fontos megjegyeznem, hogy a botot tartó kezünk az orsótartó felett húsz centivel legyen, így még a kapitális harcsák partra juttatása sem megterhelő. A múlt évi halaim egyike egy hetven kiló feletti volt kb. kettőszázhatvanötről, ő is csak tíz percet vett igénybe és e közben nem nagyon hittem, hogy nagyobb lesz ötvennél. 

Múlt évi 70 feletti.

Az eredményesség függvénye még a kapásészlelés és a bevágás vagy finomabban a hal megakasztása is. Minden fórumon és minden adandó alkalommal elmondom a passzív, az állított botos (még nevet is adtak neki a „modern harcsázás”) és az aktív a letett botos harcsázás közötti különbségeket. Teszem ezt annak ellenére, hogy a Horizont az állított botos horgászatra is készült. Az „aktívnál” természetesen nem a letett botok mellet alvó horgászokra gondolok. Az egyik különbség a kapás észlelésében van.

Ohat ősz

A közel horgászatnak köszönhetően nagyon sokszor láttam a harcsák kapásait. Az óvatos nagyobbak rá fognak a csalira, valamelyik irányba negyven-nyolcvan centit meg indulnak vele, majd rájönnek, hogy valami gyanús, valami nem „kerek” és ha tehetik, vagy maradt rá idejük már ki is fújták. Ez a típusú kapás az állított, előfeszített botokon általában értékelhetetlen, míg a fektetett csúszóra szerelt rendszereken látható kapásként jelentkezik. Így sem marad mindig idő a bevágásra, de a horgászhelyemet illetően legalább nem bizonytalanodom el, mert tudom, hogy van érdeklődő. A két mód közötti hatékonyság különbséget szemléletesebben mutatja talán a versenyeken elért eredményeink. A múlt évben három harcsafogón indultunk, abból kettőt nyertünk jelentős darabszám és súly különbséggel és egy második helyet értünk el, kizárólag fektetett módszerekkel, aktívan horgászva. A második helyezésünket két nagyobb harcsa elvesztése mellett értük el, megjegyzem a vesztett  halak, nem a Horizontokra jöttek, és bevágási nehézségek miatt maradtak le. A Horizont használata jelentősen kompenzálja a nagytávolságú horgászat hátrányait a bevágások során is.        

Versenypályák...

A gyakori halvesztések egyik fő oka, az elégtelen akadásból származó lemaradás. Az elégtelen akadás, jellemzően a lágy spiccű, gerinctelen botokra vezethető vissza. A nagyharcsák kapásánál gyakori, hogy alig fognak rá, nem szívják mélyre a felkínált csalit és így a horog csak a kefefogazatig jut, ami mint tudjuk eléggé csontos környezet. Hogy ebben a környezetben a horgunk minimum szakállig akadjon igen nagy erőt kel eljuttatnunk a végszerelékünkig. A Horizont egyik erőssége hogy a berántás erejét maradéktalanul közvetíti a horogig. Sokkal stabilabban ül a horog a szakítós, feszített módszereknél is és még kisebb berántással is több az akadás. Azokon a vizeken ahol tiltják a behordást, száz méterfeletti horgászatot tesz lehetővé a bot. A Horizonttal a szabályok miatt erre kényszerített horgászok ilyen nagy távolságra is képesek eldobni a felcsalizott végszerelékeiket. 

Végezetül, az tévhit hogy a Horizont csak „profi” harcsásoknak készült. A kezdőknek is ez a lehető legjobb választás. Kívánom nekik is, annyi harcsát fogjanak, hogy a saját tapasztalatuk döntse el és ne trendek, vagy a dizájn, hogy mi számít fontosnak a botválasztás során.

   

Koós Ferenc

Rapid solutions for modern anglers
Published: 2024. July 12. | Source: Energofish | Articles

  Development is one of the major focuses of the Hungarian company, Energofish. The engineers and testers of Energofish are continuously working on new and modern products making anglers life easier. Below all the necessarry information are provided about a revolutionary new equipment and a couple of smart solutions especially for method feeder anglers.  After taking a look at Benzar Mix Jetty Adapter, it becomes obvious, that this is something brand new. A tool that has been...

Magniific Scobar
Published: 2024. April 10. | Source: Energofish | Articles

The technique of float fishing has always been one of my favorite methods. In my childhood (like many others), I caught my first fish with this float method, and to this day, I enjoy using rods without reels. At the FeHoVa exhibition, I encountered CARP EXPERT's new float rods for the first time, and when I held the model named SCOBAR in my hand, I immediately felt that it was an excellent tool... Gone are the days when I chased fish with a bamboo rod on the banks of small channels, then...

Unlimited Golden bait from Hungary!
Published: 2024. April 01. | Source: Energofish | Articles

  István Pal looks over the vast wheat fields that border the road into Budapest and smiles. Not just with pride in his homeland, but because those thousands of acres of swaying corn have a vital role in the business of his company, Energofish. Bait manufacture is a key element in the Hungarian brand’s success - and seeds and cereals play a prominent part in that category. Due to the high volume of arable land, cereal production in Hungary is five to eight times the national...

The Carp Expert fishing lines have been renewed!
Published: 2024. March 22. | Source: Energofish | Articles

The Carp Expert's fishing lines have been released with a renewed look and improved quality. The attractive red packaging is recognizable from afar, but of course, it's not just for show. Both the Specialist and Power families offer 4 options each, catering to everyone's needs. The red packaging is beautiful and attention-grabbing. Most anglers consider the breaking strength of the lines when choosing. While excellent values can be found this way, I believe it's more important...

Tying Float Rigs
Published: 2024. March 21. | Source: Energofish | Articles

In recent years, the weather has been quite favorable during the winter months. We've spent this period fishing, but this has changed this year, and everyone must decide for themselves whether unfortunately or not, perhaps nature needs a little break too. Thick ice covers our waters, and preparing for the season comes to the forefront. My thoughts, of course, revolve around fishing, so I've been tying some float rigs. I always choose the float according to the fishing species and...

Wizard Catmagnet
Published: 2024. March 01. | Source: Energofish | Articles

Wizard Catmagnet, a new Energofish product development, from the Hungarian design table to implementation In 2024, in our days, we can safely say that it is not easy to launch unique products on the market, this is due to the terrible information revolution and the various possibilities. This factor also affects and threatens the fishing tackle industry, but whoever invests time and effort and digs into the depths of things can develop and improve. This is what Energofish Ltd....