WFT & Ryobi – prémium kategóriás orsók és botok
Published: 2020. July 13. | Source: Őze Dániel | Articles

 

A WFT rövidítés a Word Fishing Tackle márkából ered, mely egy igazán gyorsan fejlődő és sok technológiában élenjáró német vállalat. A WFT jelenleg, több mint 20 országban élenjáró a termékeivel a világ minden táján, és több horgász-szegmensben úttörőek innovativitásuknak köszönhetően. A WFT elsőrangú szerepet tölt be az elektromos csónakmotorokon át, a horgászorsók és különlegesen terhelhető botok terén is.

A cég története 1999-ben kezdődött, amikor Christian Dibisch, aki egy magasan pozícionált és tapasztalt termékfejlesztő volt, megkapta a Penn USA horgászfelszerelés-gyártó vállalat ajánlatát, hogy legyen a német nyelvű országok egyedüli forgalmazója. Megkérdezte barátját, Frank Boermann-t, aki akkoriban egy régóta jól működő nagykereskedelmi vállalkozást irányított, hogy közös üzletként vágjanak bele a kizárólagos forgalmazásba. Gyorsan megállapodtak és amerikai barátaikkal együtt, megalapították a PENN Germany GmbH-t.

A kezdet nagyon szerény körülmények között indult. Ebben az időben az üzleti folyamatok és a csomagolás egy régi asztalitenisz teremben folytak. A Skóciában található Penn Europe és a Penn USA tulajdonosával, Herbert Henze-vel fennálló kiváló kapcsolatoknak köszönhetően, számos terméket ki tudtak fejleszteni, kifejezetten a német piac számára, majd így a Penn Germany Gmbh. rövid időn belül  a mélytengeri, nagyhalas horgászat specialistájává vált.

Herbert Henze az életkora miatt 2003-ban eladta a céget, majd az új amerikai tulajdonosok új ötleteket és döntéseket hoztak. A Penn USA új vezetői is úgy döntöttek, hogy elidegenítik magukat a külföldi befektetésektől, majd ennek következményeként 2004 végén rendkívül hosszú tárgyalások után alakult meg a World Fishing Tackle GmbH & Co. KG, mely immár Christian Dibisch és Frank Boermann kizárólagos tulajdonában állt.

Az új függetlenség eredményeként, a WFT-nek lehetősége volt a Penn termékek forgalmazása mellett, más disztribúciókat is átvenni. 2005-ben megállapodást kötöttek a japán Ryobi társasággal és először a norvég piacra létrehozott japán mélytengeri orsókat kezdtek forgalmazni, a német piacon. Ezt egyéb disztribúciós folyamatok és szerződések követték.  

A WFT természetesen a disztribúciós lehetőségek mellett, óriási hangsúlyt fektetett a belső termékfejlesztésekre egyaránt. Az évek során újra és újra, egyedi és rengeteg szabadalmaztatott tulajdonsággal felvértezett termékkel bővítette a piacot.

Valószínűleg a legnagyobb fejlesztéseket és sikereket a WFT fonott zsinórok területén érték el, mint például a legjobb teljesítményű WFT Plasma vagy akár a kapitális halakra tervezett KG Strong szériákkal.  Ezek ma Németországban a legkeresettebb zsinórok közé tartoznak és Európa szerte óriási megelégedésnek örvendhetnek. 

A Gliss KG sorozat nemzetközi sikereket ért el és rendkívüli igény jelentkezett rá Ausztráliából és az Egyesült Államokban is, rengeteg disztribútorral kötöttek új szerződéseket.

Manapság a WFT 20 alkalmazottal rendelkezik és több mint 2500 terméket szállít a legújabb logisztikai technológiákkal. A jól felszerelt és biztonságos szállítást lehetővé tevő raktárból, a világ több, mint 50 országába szállít horgászati termékeket, a legkülönbözőbb célcsoportokban, maximálisan megbízható minőségben.

Szortimentjük 2020-ra igazán elismert tagokat tudhat magáénak minden tekintetben, olyan orsómodellekkel álltak a piac elé, melyek a kapitális ragadozók szükségszerűségei lefedése mellett, a sósvízi rezisztens viselkedéssel is felszereltek, mint a Pro Salt és a Big Cat változatok.

A nagyhalas orsók mellett, a harcsahorgászat minden területére kínálnak kiváló minőségű botokat, mely a vertikális és általános pergetéstől, a csónakos kuttyogatás és parti állványos harcsázás eszközigényét is 110%-osan lefedi. A WFT által szabadalmasított Never Crack technológiával gyártott blankok, a végletekig terhelhetőek, legyen szó akár a legkapitálisabb harcsáról.

A harcsázás mellett, a hazai piacon előszeretettel alkalmazott light-medium pergetőbotok is előkelő helyen állnak a 2020-as szortimentjük között, természetesen a kiváló ár-érték arányú modellektől, a legjobb balanszú, gyönyörű parafás modern pergető csodákig, mint a Penzill széria.

A Ryobi vállalat Hiroshimában, a második világháború idején lett alapítva. Már a kezdetekben is rendkívül híresek voltak a precizíós műszaki megoldásokkal és a smart dizájnjuk alapján, melyek a termékekben hatékonyságot és tartósságot garantáltak. 

A mai Ryobi orsók ugyanerre fókuszálnak. Tökéletes minőség, mely minden horgász számára elérhető keretek között kerül az üzletek polcaira, olyan technológiai megoldásokkal, mint az NCRT anyag, vagy a karbon fékrendszer. A modern horgászok kedvelt eszközei, módszertől függetlenül.

A WFT gyorsan elérte modern és kivételes funkcionalitású termékeivel a hírnevet és továbbra is arra törekszik, hogy élen járjon a horgászcikk gyártás és forgalmazás területén. Az Energofish Kft. a magyar forgalmazója a WFT és Ryobi márkáknak, így partnerhálózatunkban, webshopunkban, a Pecaplázában és hamarosan megnyíló bemutatótermünkben is kiemelt készlettel, magas színvonallal és kellő segítséggel állunk minden horgász és érdeklődő rendelkezésére.


Rapid solutions for modern anglers
Published: 2024. July 12. | Source: Energofish | Articles

  Development is one of the major focuses of the Hungarian company, Energofish. The engineers and testers of Energofish are continuously working on new and modern products making anglers life easier. Below all the necessarry information are provided about a revolutionary new equipment and a couple of smart solutions especially for method feeder anglers.  After taking a look at Benzar Mix Jetty Adapter, it becomes obvious, that this is something brand new. A tool that has been...

Magniific Scobar
Published: 2024. April 10. | Source: Energofish | Articles

The technique of float fishing has always been one of my favorite methods. In my childhood (like many others), I caught my first fish with this float method, and to this day, I enjoy using rods without reels. At the FeHoVa exhibition, I encountered CARP EXPERT's new float rods for the first time, and when I held the model named SCOBAR in my hand, I immediately felt that it was an excellent tool... Gone are the days when I chased fish with a bamboo rod on the banks of small channels, then...

Unlimited Golden bait from Hungary!
Published: 2024. April 01. | Source: Energofish | Articles

  István Pal looks over the vast wheat fields that border the road into Budapest and smiles. Not just with pride in his homeland, but because those thousands of acres of swaying corn have a vital role in the business of his company, Energofish. Bait manufacture is a key element in the Hungarian brand’s success - and seeds and cereals play a prominent part in that category. Due to the high volume of arable land, cereal production in Hungary is five to eight times the national...

The Carp Expert fishing lines have been renewed!
Published: 2024. March 22. | Source: Energofish | Articles

The Carp Expert's fishing lines have been released with a renewed look and improved quality. The attractive red packaging is recognizable from afar, but of course, it's not just for show. Both the Specialist and Power families offer 4 options each, catering to everyone's needs. The red packaging is beautiful and attention-grabbing. Most anglers consider the breaking strength of the lines when choosing. While excellent values can be found this way, I believe it's more important...

Tying Float Rigs
Published: 2024. March 21. | Source: Energofish | Articles

In recent years, the weather has been quite favorable during the winter months. We've spent this period fishing, but this has changed this year, and everyone must decide for themselves whether unfortunately or not, perhaps nature needs a little break too. Thick ice covers our waters, and preparing for the season comes to the forefront. My thoughts, of course, revolve around fishing, so I've been tying some float rigs. I always choose the float according to the fishing species and...

Wizard Catmagnet
Published: 2024. March 01. | Source: Energofish | Articles

Wizard Catmagnet, a new Energofish product development, from the Hungarian design table to implementation In 2024, in our days, we can safely say that it is not easy to launch unique products on the market, this is due to the terrible information revolution and the various possibilities. This factor also affects and threatens the fishing tackle industry, but whoever invests time and effort and digs into the depths of things can develop and improve. This is what Energofish Ltd....